Rólam

Az öntudatos, lázadó X generáció tagjaként számos változást megéltem. Mind társadalmi, mind egyéni szinten. Gyerekként éltem 3 évig Afrikában, majd miután hazatértem, elrobogott mellettem a „rendszerváltás”. Ezek a hatások mind hozzájárultak ahhoz, hogy nem rettenek meg az újtól, a változástól, sőt!

Számos munkát kipróbáltam, de mióta számítógép előtt ülök napi 8-10 órában, sokkal jobban felértékelődött bármilyen mozgás.

A heti rendszeres teremfociból viszont kiöregedtem, már bohócot csináltak belőlem az ifjú titánok. Így kapóra jött egy visszautasíthatatlan ajánlat Gábor barátomtól, hogy kísérjem el maratont futni Isztambulba. Az ajánlatot elfogadtam, amivel kezdetét vette az azóta is tartó szenvedélyes, kalandos szerelem, amit a futás és utazás kombója nyújt. Mindezt lassan 7 éve.

Nyilván az első 2 km nekem is pont olyan nehéz volt mint bárkinek. De szép fokozatosan eljutottam oda, hogy már 1 hónap alatt felkészülök egy maratonra, de ha nincs időm rá, akkor is habozás és félelem nélkül odaállok a rajthoz.

Cél nélkül azonban nekem sem menne, ezért alkottam meg az 50 év/maraton/ország projektet. Vannak benne kihívások, pl. le kellett győznöm a repüléstól való félelmemet, az egyedül utazás nehézségeit, a félelem az ismeretlentől bénító érzését. Eddig úgy tűnik minden akadályt sikerült megugranom.

Na, de minek kell ezért egy honlapot csinálni? – gondolhatnátok.  Egyrészt mert grafikus tervezőként ez a hobbim, munkám és mert szeretném megosztani azt a sok pozitív (néha azért negatívat is) élményt, amikkel talán motiválhatok pár embert a futás elkezdésére. 

Minden versenyt értékeltem 3 féle szempont szerint. Illetve létrehoztam a TOP10-et, ahova nem biztos, hogy a legjobb értékelésű versenyek kerültek.

És hogy hol és mikor fog véget érni ez a történet? Véget ér? Elég annyit tudnotok, hogy enyém a 100maraton.hu domain is 😉 

Legjobb eredményeim